A családlátogatásról

Kedves Szülők!

Munkánkat és a családokkal való ismerkedésünket segíti, hogy a beiratkozás után többször találkozhatunk Önökkel és gyermekeikkel, de az igazi kapcsolatfelvételre, a mélyebb ismerkedésre, talán a családlátogatáson kerülhet sor. Fontos számunkra, hogy ez a találkozás, ismerkedés, információcsere, a beszoktatás megkezdése előtt, a gyermekek ébrenléti idejében történjen.

Tapasztalataink szerint ilyenkor már csak egymásra kell figyelnünk a szülők az otthoni környezetben bátrabban, őszintébben elmondják elvárásaikat, a gyermekeik egyéni igényeit, szokásait, valamint mód nyílik beszélgetni a gyermekeikkel kapcsolatos nevelési, viselkedési, magatartási kérdésekről is. Minden információ, amit elmondanak nekünk fontos, mert minden gyermek más, másként élik meg, hogy kikerülnek a védett otthoni környezetből és nem mindegy, hogy milyen hamar érzik magukat újra biztonságban.

Évek alatt megfigyeltük azt is, hogy a gyermekek is közvetlenebbül, természetesebben viselkednek a megszokott és biztonságot nyújtó otthoni környezetben, és hamarabb elfogadják az „idegeneket”, ha azt látják, hogy a szüleik bizalmasan beszélgetnek velünk saját otthonukban.

Reméljük a családlátogatás abban is segítséget nyújt Önöknek, hogy jobban megismerjék gondozónőink személyiségét, szakmai felkészültségét, hiszen rövidebb hosszabb időre ők is bekapcsolódnak gyermekeik gondozásába-nevelésébe és fontos, hogy kölcsönös bizalom és elfogadás kialakuljon a két fél között.

A családlátogatáson nemcsak ismerkedni és bemutatkozni szeretnénk, hanem szeretnénk elmondani Önöknek azt is, hogy mi mit tudunk megtenni annak érdekében, hogy gyermekeik érzelmi fejlődését minél kevésbé zavarja meg a szüleiktől való elválás élménye, ezenkívül, tájékoztatást adunk arról is, hogy milyen napirend szerint zajlik a bölcsődében a mindennapi élet és beszélgetünk arról is, hogy beszoktatás alatt miben kérjük segítségüket, és hogyan zajlik a beszoktatás menete.

Természetesen tudjuk, hogy egy kisgyermeket nevelő családnak megvan az otthoni napirendje, és azt nem szeretnénk nagyon megzavarni, ezért minden esetben csak előre egyeztetett időpontban keressük fel Önöket. Reméljük, a találkozásunk alkalmával sikerül elnyernünk bizalmukat és családlátogatás után, már kedves ismerősként köszönthetjük egymást bölcsődénkben, és gyermekeik is nagyobb biztonságban érzik magukat a számukra kicsit idegen, környezetben.